A közmédiában tudni vélik a forintgyengülés okát: Soros!

Gazdaság

A feltárt jelek azt mutatják, hogy külső támadás okozta a forint gyengülését – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője az M1 keddi műsorában.

Erre a külső támadásra utal az is, hogy az MNB korrekciós beavatkozásként kamatemelést hajtott végre, ami végül hozzájárult a magyar fizetőeszköz erősödéséhez – közölte az alkotmányjogász.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy Soros György 1992-ben a brit fonttal szemben, 1997-ben a maláj, a thai és a dél-koreai fizetőeszközzel szemben, 2008-ban pedig az OTP részvényeivel kapcsolatban spekulációs támadást hajtott végre – mondta.

Itt az újabb történelmi mélypont: 360 forint egy euró

Felhívta a figyelmet arra, hogy a forint gyengülése annál inkább nem indokolt, mert az elmúlt időszakban évi 5 százalék körüli növekedés mellett példaértékű pályán mozgott a magyar gazdaság.

Az emelkedő konjunktúrát nem csak a járvány, hanem a külső támadások is meg tudják törni – figyelmeztetett.
Éppen ezért az ilyen esetekben vizsgálatot indíthat az Alkotmányvédelmi Hivatal, illetve a Büntető törvénykönyv is szankcionálja a tiltott piaci befolyásolást – mondta a Századvég jogi szakértője.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.