Tarsoly Csaba cégbirodalma, a Quaestor-csoport a magyar történelem legnagyobb csalását vitte végig: több mint kétszáz milliárd forinttal károsította meg ügyfeleit.A 444.hu a nyomozati anyag birtokában részletesen elemzi, hogy miről is szólt pontosan a nagy Quaestor-csalás.
A 2008-as válság után majdnem összeomlott a Quaestor-csoport. A helyzet 2009 közepén volt a legsúlyosabb, a Quaestor brókercégének nagy ügyfelei, a válságban megroggyant takarékszövetkezetek sorban vették ki a pénzüket.
Május végén a Quaestor Értékpapír treasury igazgatója, Kámory Ferenc – aki az ügyészség koronatanúja a most folyó büntetőügyben – pánikban reagált az ügyfélrohamra.
De nem így lett, a válságot túlélték.
A jelek szerint 2009 közepén döntötték el, hogy mindent a lakossági kötvényprogramra tesznek fel, és
A KISBEFEKTETŐKTŐL FELSZÍVOTT PÉNZBŐL FOGJÁK VISSZACSEMPÉSZNI A NAGYOBB ÜGYFELEIKTŐL, ÁLLAMI HÁTTÉRINTÉZMÉNYEKTŐL, ÖNKORMÁNYZATOKTÓL ÉS TAKARÉKSZÖVETKEZETEKTŐL KORÁBBAN ELTULAJDONÍTOTT ÉRTÉKPAPÍROKAT.
Ez hatalmas fordulat volt a Quaestor-csalás húszéves történetében. Látták, hogy biztosan el fogják veszteni a korábban megnyert nagy ügyfeleiket, ezért inkább a lakossági megtakarítóktól akartak pénzt szerezni. Agreszív reklámhadjárattal és magas kínált hozamokkal nyerték őket meg maguknak, és végül minden veszteséget rájuk toltak.
A cégcsoport történetét az alábbi ábrán lehet összefoglalni:
További részletek az eredeti cikkben.