Ismét emelkedett a halottak száma egy nap alatt Olaszországban

Európa

Kétszázharminchattal emelkedett a járvány halálos áldozatainak egy nap alatti száma Olaszországban, és így elérte a 29 315-t – közölte kedd este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt valamivel több mint ezerötszázzal csökkent.

A halottak száma ismét kétszáz fölé emelkedett az egy nappal ezelőtti 195 után. Több mint egy hónap után vasárnap csökkent ismét kétszáz alá a halottak napi létszáma, majd most ismét emelkedett.

A polgári védelem honlapján közölt adatok szerint hat tartományban, Umbria, Szardínia, Valle d’Aosta, Calabria, Basilicata és Molise területén egyetlen beteg sem vesztette életét az utóbbi huszonnégy óra alatt.
Az aktív fertőzöttek száma 1513-mal csökkent az egy napja mért kevesebb mint kétszáz után. A jelenleg regisztrált betegek száma 98 467-nek felel meg.

A gyógyultak száma túllépte a 85 ezret. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 213 013-t.

A gócpont Lombardiában 95 beteg halt meg az egy nappal ezelőtti 63 után. A tartományban a halottak száma 14 ezer fölé emelkedett. Az aktívak száma félezerrel nőtt a hétfői 577 után. A diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladja a 78 ezret. A tartomány hangsúlyozta, hogy Lombardiában a fertőzésterjedést mutató R0-értéket 0,75-re sikerült visszaszorítani, miközben az olaszországi átlag 0,80-nak felel meg.

A 4,3 milliós északi Piemont tartományban harminccal emelkedett a halottak száma, mely így túllépte a háromezret. Százötvenkettővel emelkedett a szűrt betegek száma, amely túllépte a 27 ezret. Az 5 millió lakosú Szicíliában 12-vel emelkedett egy nap alatt a diagnosztizált fertőzöttek száma, meghaladva a 3 ezret, valamint hárman haltak meg, és ezzel 247-re nőtt az elhunytak száma.

A május 4-i újraindulási időszak második napján Olaszországban emelkedett az utcán tartózkodók száma, és intenzívebb volt a városi járműközlekedés is.

A Velence közeli Jesolo tengerpartján még nem indult újra az élet. A strandok megnyitását a római kormány még korainak tartja.

Jesolóban tavaly 52 ezer napernyőt állítottak fel a strandokon, idén 25 ezerrel számolnak a biztonsági távolság betartásával.