Cseh miniszter: sikerült megakadályozni a járvány ellenőrizetlen terjedését

Európa
Koronavírus

Csehországban sikerült megakadályozni a koronavírus-járvány ellenőrizetlen terjedését, ezért az ország megkezdheti a felkészülést a normális élethez való visszatérésre – jelentette ki Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter szerdai prágai sajtótájékoztatóján.

“Sikerült megakadályoznunk a legrosszabb forgatókönyvet, ez az adatokon is látszik” – szögezte le a miniszter újságírók előtt.

A tárca jelenleg azzal számol, hogy április végén a fertőzöttek száma mintegy 10 600 körül alakul, holott a korábbi becslések 14 200 fertőzöttről beszéltek – jegyezte meg Vojtech.

Ladislav Dusek, az egészségügyi információk és statisztikák intézetének (ÚZIS) igazgatója szerint nagyon fontos, hogy a leginkább veszélyeztetett csoportot, az időseket, a nyugdíjasokat sikerül védeni a járvánnyal szemben. “A 60 éven felüliek aránya a betegek között 24 százalék, a 75 évnél idősebbeké 7 százalék, és nem tapasztalunk lényegesen emelkedő tendenciákat” – mutatott rá Dusek.

Adam Vojtech szerint a cseh kórházak befogadóképessége elégséges, nem fenyeget olyan helyzet, amilyen Spanyolországban, Olaszországban, az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában alakult ki. Jelenleg a fertőzöttek mintegy 13-15 százaléka szorul kórházi kezelésre. A cseh egészségügynek akkor lennének problémái, ha a fertőzöttek száma 45 ezerre növekedne.

“Pontosabb prognózist a statisztikák alapján a húsvéti ünnepek után lehet majd készíteni” – válaszolta Ladislav Dusek egy újságírói kérdésre.

A cseh kórházak intenzív osztályain jelenleg a Covid-19 betegség kezelésére 4450 ágyat különítettek el, s ezek fele lélegeztető géppel is fel van szerelve.

Szerda reggel Csehországban a fertőzöttek száma átlépte az ötezret, az utolsó héten ez a szám kétezerrel növekedett. A járványban eddig 91 személy halt meg, míg a kigyógyultak száma 181. Az intenzív osztályokon az ágyak száma összesen több mint 48 ezer, az orvosok száma meghaladja a 4 ezret, a nővéreké a 15 500-at. Tízezer cseh lakosra 57 ágy esik az intenzív osztályokon – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.