Évértékelő beszédet tartott Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora

Évértékelő beszédet tartott a Pannon Egyetem rektora

A 2023-as esztendő kapcsán a Pannon Egyetem rektora, Gelencsér András számos eredményről beszámolt, melyek hallgatói létszámuk emelkedésében, az egyetem hazai és nemzetközi megítélésében jól tükröződnek. Eredményesen folytatódtak kutatás-fejlesztési programjaik, a fenntarthatóság terén végzett projektjeik, aktív közreműködői voltak a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program rendezvényeinek. 

Hároméves stratégiai keretszerződést kötött a Mol és a Pannon Egyetem

Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a Mol és a Pannon Egyetem, amelynek célja, hogy folyamatos utánpótlást biztosítson az energiaipar számára és támogassa a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységet – közölte a Mol kedden az MTI-vel.

Az ELTE kutatói megállapították, hogy különleges vasfelvétel zajlik a káposztafej belsejében

A színtestek vasfelvételének fényhiányos mechanizmusa hasonlít a fotoszintézis által támogatott folyamatra – derült ki az ELTE kutatóinak vizsgálatából, amelynek eredményei a Frontiers in Plant Science szaklapban jelentek meg.

Szeged, búza, Gabonakutató Nonprofit Kft., termőföld, mezőgazdaság, termesztés, gabona, időjárás

Egyre többen választják az agrár felsőoktatást

Egyre népszerűbb az agrár felsőoktatás, amit igazolnak az idei felvételi eredmények is – közölte az agrárminiszter. Nagy István kiemelte, az Oktatási Hivatal által működtetett felvi.hu adatai alapján első helyen 4764 diák jelentkezett agrár képzési területre, közülük pedig 4082 fő kezdheti meg szeptembertől tanulmányait, ami több mint 28 százalékos bővülést jelent a korábbi évhez képest – […]