Jelen pillanatban az a legvalószínűbb, hogy a magyar diákok nem tudnak jelentkezni 2024-re az Erasmusra – írta meg a Válasz online.
A magyar parlamentnek ugyanis el kéne fogadnia egy törvényt, amit aztán az Európai Bizottság is véleményez. Jelen állás szerint viszont a magyar parlament őszig össze sem ül, és augusztusban a brüsszeli intézmények is kiürülnek a szabadságolások okán.
De még ha össze is ülnének honatyáink, akkor is szükség lenne a Bizottság jóindulatára, hogy ne használja ki a rendelkezésére álló egy hónapot az új jogszabály vizsgálatára, és így legyen idő a szankció feloldásáról dönteni a Tanácsban is. Ha tehát a jövő héten megszavaznák a Kossuth téren, amit kell, akkor talán lenne még halvány ok az optimizmusra. Ám semmi jele, hogy ez megtörténik. Így viszont az a legvalószínűbb, hogy
az összes vidéki egyetem, és számos budapesti is (például a Corvinus), kimarad az Erasmus-ösztöndíjak következő köréből, illetve továbbra sem kaphat európai kutatási támogatásokat.
A lap idézi a Navracsics Tibor vezette Területfejlesztési Minisztérium csütörtök reggeli közleményét, amely szerint ők már egy hónapja kiküldtek egy javaslatot Brüsszelbe, amiben bemutatták, hogy milyen törvénytervezetet fogadna el a magyar parlament a vita megoldása érdekében, ám a Bizottság válaszra sem méltatta őket. A minisztérium szerint ez történt:
„Az Európai Bizottság egy hónapja nem válaszol arra a normaszövegre, amit a magyar kormány kiküldött Brüsszelbe. Ebben a dokumentumban minden, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos összeférhetetlenségi, illetve az EU pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, eddig számtalanszor megfogalmazott és számtalanszor át is alakított, minden új brüsszeli követelésre pontos magyar válasz olvasható. Ha Brüsszelnek egy hónap nem elég arra, hogy a magyar normaszövegre válaszoljanak, az csak azt jelentheti, hogy az Európai Bizottság az időt húzza, tehát, ha nem lesz Erasmus-megállapodás, arról nem a magyar kormány tehet majd.”
A Bizottság szóvivője viszont arról beszélt szerdán, hogy ők már egy éve szóltak, hogy milyen változtatásokat akarnak, ezt azóta következetesen képviselik, és hogy
csak kész, már elfogadott törvényt tudnak vizsgálni.