rendőrség

Több mint ötvenmillió forint értékű drogot talált a rendőrség négy vármegyében

Egyetem

Több mint ötvenmillió forint feketepiaci értékű kábítószert foglalt le a rendőrség és tizenhárom embert állított elő egy négy vármegyére kiterjedő, összehangolt akcióban a napokban – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden.

Azt írták: mintegy száz rendőr tizenöt helyszínen tartott házkutatást Somogy, Fejér, Pest és Komárom-Esztergom vármegyében.

A bevetésben részt vevő somogyi, zalai, baranyai rendőrök és a Terrorelhárítási Központ tagjai tizenkét kilogramm kábítószert – feltehetően amfetamint, kokaint, marihuánát -, valamint ötven kannabisz növényt találtak.

Emellett lefoglaltak kábítószer termesztéséhez, terjesztéséhez és fogyasztásához használatos eszközöket, laptopokat, mobiltelefonokat, karórákat, gáz- riasztófegyvert az ahhoz tartozó lőszerekkel, egy nagyértékű gépkocsit és több mint 3 millió forint készpénzt is – tették hozzá.

A tizenhárom előállított közül hat embert bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett, hetet kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

A rendőrök a feltételezett elkövetők közül négyet őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

(MTI)