Negyvenkét végzett hallgató vehette át oklevelét az ország legjobb vidéki jogi képzőhelyén, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának január 13-i diplomaosztó ünnepségén.
A Debreceni Egyetem jogi karának (DE ÁJK) téli diplomaosztóján negyvenegy jogászdoktort avattak, akik esküt tettek arra, hogy megszerzett tudásukat a hivatás gyakorlása során a nemes jogászi hagyományokhoz híven mindvégig gyarapítani fogják.
Szikora Veronika dékán ünnepi beszédében felidézte a kar 18. századig visszagyúló történetét. Kiemelte, hogy a múlt értékeit szem előtt tartva a jogi kar igyekszik minőségi szolgáltatást nyújtani az egyre nemzetközibbé váló felsőoktatási környezetben. Nemcsak a kor kihívásainak, hanem a hallgatói elvárásoknak is megfelelve. Ennek meglelően alakítja oktatási profilját, aminek köszönhetően a DE ÁJK mára már több mutató és független rangsorolás alapján az ország legjobb vidéki jogi képzőhelye.
– Húsz év alatt a képzési kínálatunkat sikerült a munkaerőpiaci kívánalmaknak megfelelően alakítani. A fő tartóoszlopnak tekintett jogászképzés mellett elindítottuk új szakunkat, az igazságügyi igazgatási alapszakot, valamint a jogi asszisztens képzést is. Az elmúlt időszak legnagyobb vállalkozásaként kiléptünk a globalizált felsőoktatási piacra, megkezdtük – a Nyugat-Európában és a tengerentúlon igen kedvelt – angol nyelvű, európai és nemzetközi üzleti jogi LLM-képzésünket. Karunk jogászok és nem jogászok számára a szakirányú továbbképzési szakok széles körét kínálja – hangsúlyozta a dékán.
A téli diplomaosztón az európai és nemzetközi üzleti jog mesterképzési szak egy külföldi hallgatója is átvehette oklevelét a Debreceni Egyetem Díszudvarán. Az ünnepséget az egyetem Multimédia Kompetencia Központja élő adásban közvetítette az unideb.hu-n.
A végzettek névsora
Jogász szak
Balázs Dávid, Belinszki Krisztina, Bódis Rita, Brezovcsik Ádám, Csizmár Alexandra, Deák Gábor, Deák Tamás, Dezső Botond, Diószegi Zsanett, Falusi Bernadett, Fedor Rita, Fejes Evelin, Győri Nóra, Háda Fruzsina, Harangi Melinda, Herman Zsuzsanna, Hollókői Erika Melitta, Holové Marianna, Kalmár Magdolna, Kiss Bernadett, Kiss Gábor, Kócsi Kornélia, Kondrács Roxána, Kosztolányi Éva Edina, Kozma Márió, Krivács Katalin, Lévai Olga, Lukács Brigitta, Menyhárt Károly László, Molnár-Balajthy Bernadett Katalin, Nagy Gyula, Pádár Henrietta, Pálinkás Nóra, Pinczés Ferenc, Polom Viktória, Puja Zsolt, Sári Enikő Petra, Sziráki Péter, Takács Panni, Tóth Zoltán, Tótszegi Edina, Vágner Adrián, Varga Balázs, Vásári Anikó, Zelizi Stefánia
Kriminalisztikai szakjogász
Dr. Balázs Roland, dr. Bancsiné dr. Magyar Viktória, dr. Bancsi Zsolt József, dr. Bánk Zsófia Dóra, dr. Boda Zoltán, dr. Hegedűs Árpád, dr. Mező Boglárka, dr. Nagy Szabina, dr. Péter-Szabó Tamás, dr. Resán Dalma, dr. Tóth Ágoston, dr. Kulcsár Mónika, dr. Vidáné dr. Zselenkó Márta, dr. Vida János
Kriminalisztikai szakokleveles rendvédelmi szakember
Deli Csilla Andrea