A budapesti Városmajori Szabadtéri Színpadon mutatkozott be a közönségnek a Vásáry Tamás által minden idők legszínvonalasabb ifjúsági világzenekarának tartott nagyzenekar, amely idén már nyolcadik alkalommal alakult újjá és készült koncertturnéjára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán rendezett Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján.
A rendezvény záróakkordjaként, július 24-én este a Kölcsey Központ nagytermében lépett színpadra Debrecenben a hetvennégy fiatal zenészből álló zenekar Kodály Zoltán Háry János szvitjével, Liszt Ferenc Magyar Fantáziájával és Johannes Brahms 2. szimfóniájával.
Vásáry Tamás a koncert előtt köszönetet mondott azért a misszióért, amit a nyári akadémia vezetői a zenéért, Kodály zenéjéért, Debrecenért és az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájáért folytatnak.
– A július 12-én kezdődött képzés célja, hogy intenzív fejlesztő munkával sok fiatal tehetségnek segítsen, hogy minél eredményesebbek lehessenek pályájukon. Idén is több mint kétszáz hallgató vett részt a tizenöt mesterkurzuson – értékelt Duffek Mihály, a Zeneművészeti Kar dékánja.
Váradi Judit művészeti igazgató elmondta: több mint húsz alkalommal koncerteztek július 15-e óta a nyári akadémia hallgatói és oktatói.
A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarban Vásáry Tamás karmestert Bolyky Zoltán betanító karmester és Kusnyer Róbert koncertmester, Puskás Levente klarinét- és szaxofonművész, Horváth Bence trombitaművész és Szabó István ütőhangszeres művész segítette.
A zenekar hétfőn este a Gyulai Várszínházban koncertezik 20.30-tól, július 27-én pedig az olaszországi Erba városában lép színpadra.
unideb.hu