A két intézmény közötti kapcsolatbővítésről is tárgyalt a Debreceni Egyetemen tett háromnapos látogatása során a Northern Michigan University delegációja.
A kapcsolat nem új keletű, hiszen a Debreceni Egyetem tavaly díszdoktorai sorába avatta Alisa Erka Koch asszonyt, az amerikai egyesült államokbeli Michigani Egyetem professzorát, Fritz Erickson – az intézmény korábbi kancellárja, jelenlegi rektora – pedig már 2012-ben és 2013-ban is járt Debrecenben.
Az amerikai rektor a mostani találkozón elsősorban a gazdaságtudományi és informatikai terület iránt érdeklődött, mivel véleménye szerint ezek azok a területek, ahol eredményesek és sikeresek lehetnek a hallgatói és oktatói csereprogramok. A vendégek látogatást tettek a Gazdaságtudományi, valamint az Informatikai Karon is.
A Northern Michigan Universitynek jelenleg 9000 diákja van, főbb képzési területei a bölcsészet-, a természet-, az üzleti, az informatikai és a klinikai tudományok.
– A tervek szerint a hallgatók felváltva töltenének egy évet az Amerikai Egyesült Államokban és egy évet a Debreceni Egyetemen, így közös, kettős diplomát szerezhetnének. Ez a képzési forma egyébként nem ismeretlen előttünk, más felsőoktatási intézményekkel már eredményesen működik – mondta a tanácskozást követően Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.
A vendégeket a látogatás során Rácz István professzor, az Angol-Amerikai Intézet igazgatója kalauzolta. A delegáció tagjai a háromnapos program zárásaként a Nyári Egyetem igazgatójával is találkoztak. A megbeszélés témája az amerikai gyógyszerészhallgatók magyar nyelvtanulása volt.
unideb.hu