Egész hetes programsorozattal tiszteleg névadója előtt szeptember 15-19. között a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma.
Évtizedes hagyomány, hogy a tanév elején rendhagyó programsorozatot szervez az iskola Kossuth Lajos születésnapjához kötődően. A rendezvény célja, hogy a tanagyagot meghaladó ismeretekkel gazdagítsa a diákokat és az intézményhez kötődő érdeklődőket.
Idén a tudományos előadásokon a klasszikus geometriai problémák megoldása mellett kiderül, hogy mik a „farkastörvények” a fizikában, vagy melyek a növényvilág rekorderei, csalói, drogdílerei és guminői. A résztvevők élménybeszámolókat hallgathatnak többek között Afganisztánról, Németországról, illetve a Tien-san Expedícióról.
Ebben az évben az iskola Baráti Köre is bekapcsolódik a rendezvénybe. Hétfőn 16 órától egy talk-show-n kérdezi Szekanecz Zoltán elnök Bárány László vállalkozót az üzleti siker titkáról. A csütörtökig tartó előadásokon emellett életvezetési és karrier-tanácsadási tippeket is kaphatnak az érdeklődők. A rendezvény pénteken az Aranyfakanál főzőversennyel zárul.
A részletes programok ide kattintva megtekinthetők.
unideb.hu