Egy török, egy görög… és még sokan mások – Idegennyelvi Tagozatot alapít a Debreceni Nyári Egyetem

Egyetem

Idegennyelvi Tagozatot alapít a Debreceni Nyári Egyetem, ahol a jövőben a török, görög, portugál, svéd, norvég és román nyelvvel, kultúrával is megismerkedhetnek a tanfolyamra jelentkező hallgatók. A ritka, kevéssé ismert és elérhető nyelvek tanításával a gyökerekhez is visszatér az intézmény.

Szeptembertől nem csak külföldiek tanulhatnak magyar nyelvet a Debreceni Nyári Egyetemen, hanem magyarok számára is lehetőség nyílik „egzotikus”, ritkán oktatott nyelvek elsajátítására. Az elmúlt másfél-két évben már voltak ilyen jellegű kurzusok az intézményben, és a kísérleti időszak azt bizonyította, hogy van igény a különleges nyelvek tanulására. – Az intézmény alapításakor, 1927-ben már oktattak idegen nyelveket magyaroknak, így a gyökerekhez is visszatérünk ezzel a kezdeményezéssel. A tagozat létrehozásának az a célja, hogy folyamatosan bővülő kínálatot tudjunk nyújtani a debrecenieknek – mondta el Szaffkó Péter igazgató.

Nem csak nyelveket oktatnak majd ezeken az órákon, hanem az adott ország kultúrájába is betekinthetnek a diákok. A török, görög, portugál, svéd, norvég és román nyelvet tanítók anyanyelvű tanárok vagy a Debreceni Egyetem oktatói. – Olyan kollégákat kértünk fel, akik – amennyiben anyanyelvűek – évtizedek óta Magyarországon élnek, így nagyon jól kiismerik magukat a kulturális különbségekben, jellegzetességekben, amennyiben pedig egyetemi kollégák, több évtizedes tanítási gyakorlattal rendelkeznek – mondta el Csontos Pál, az Idegennyelvi Tagozat vezetője.

Az Európai Unió tagállamaként Magyarországra is vonatkozik az az uniós irányelv, mely szerint 2020-ra az állampolgároknak anyanyelvükön kívül két másik idegen nyelvet kellene beszélniük. A statisztikák azonban még mindig azt mutatják, hogy a magyarok nem állnak túl jól ezen a területen, a legfrissebb adatok szerint az itt élők 29 százaléka állítja, hogy el tud társalogni egy nyelven az anyanyelvén kívül. Az álláskeresési tendenciák pedig egyértelműen igazolják, hogy az angol mellett előnyt jelent egy második idegen nyelv ismerete, és azon belül is egy „egzotikusé”.

A jelenlegi 20 órás tanfolyamokon több nyelvből már nem csak kezdőként lehet tanulni: svédből már 3 szinten, románból és törökből pedig 2 szinten várják a tanulni vágyókat.