Ez a kérdés foglalkoztatja a Sztárban sztár leszek! múlt szombati adásának nézőit.
Furcsa jelenetet rögzítettek a kamerák a stúdióban az egyik versenyző elődása előtt. Barta Sára színpadra vonulása előtt ugyanis a zsűri tagjait vette a kamera, a felvételeken pedig az látszik, Tóth Gabi füstöt fúj ki a szájából.
Az internet hamar felbolydult: a nézők közül sokan észrevették a furcsa jelenetet, és többen arra a következtetésre jutottak, hogy Gabi úgynevezett hevítőrudas cigarettát szívhatott – írja a Blikk. Ha ez valóban így van, Tóth Gabi nagyot hibázott, ugyanis a törvény kimondja:
„Az információs társadalmi szolgáltatás keretében, a sajtóban és más nyomtatott kiadványokban tilos minden olyan, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerinti kereskedelmi közlemény, amelynek célja, illetve közvetlen vagy közvetett hatása az elektronikus cigaretták és az utántöltő flakonok népszerűsítése”.
A lap megkereste az énekesnőt és a TV2-t is, hogy megtudja, valóban elektromos cigarettát használt-e Tóth Gabi a stúdióban.
Nem dohányoztam, nem dohányzom, továbbra is mondom, hogy nem élek ilyen szenvedélyekkel. Énekesnő vagyok, és a legfontosabb így negyven felé, hogy a hangommal és az egészségemmel törődjek, ugyanis van egy csodálatos gyermekem, aki mindennél fontosabb
– mondta Tóth Gabi, majd hozzátette, egy vitaminos pipába szívott bele, annak a füstjét láthatták a nézők. A TV2 is bevédte az énekesnőt, elmondták, kivizsgálták az ügyet és megerősítették azt, amit Tóth Gabi állított: az énekesnő vitaminos inhalátort használt és ennek a gőzét láthatták a nézők.
Azonnal levette a lábáról Tóth Gabit a helyes örmény srác a Sztárban sztár leszek! színpadán