Az énekesnő kiakadt. Miután lemondta szombati koncertjét, újabb negatív hírek láttak róla napvilágot. Most elmondta, mi is történik valójában.
Egy szolnoki szórakozóhely adta hírül szerdán, hogy az énekesnő lemondta szombati koncertjét a Hazatalálsz című sorozat forgatása miatt, ami sokak szerint nem vet rá jó fényt. Az énekesnő most reagált az ügyre az egy napig elérhető Instagram-történetében, tiszta vizet öntve a pohárba a történtekkel kapcsolatban – írja a Blikk.
Andi elmondta, amikor meglátták a szombati fellépés plakátját, azonnal jelezték a szolnoki klubnak, hogy erről nincs semmilyen papír és ők biztosan nem foglalták le a helyet a forgatás miatt.
Ez az utolsó hete a forgatásnak a sorozat miatt. Ezért nem vállaltam a most szombaton lévő Dancinget, mert nem tudtam volna mikor próbálni rá, ugyanis hajnaltól estig forgatok. Ha itt végeztem, akkor vasárnaptól próbálok a Dancingre. Ennyi történt, nem olyan fellépést mondtunk le, amit én vállaltam. Bár nem értem, mi a f*szért kell magyarázkodnom erről bárkinek is? A tököm kivan már…
– mondta Tóth Andi, aki durván megfogalmazta azt is, hogy így már ahhoz sincs kedve, hogy a táncos műsor döntőjére próbáljon, pedig nagyon jó kis táncuk lesz Andrei-jel.
Megyek a Dancing döntőjére, k*rva sok kedvet adtok hozzá, b*zd meg, de megyek!
– mondta az énekesnő dühösen, aki nem is érti, miért csodálkoznak a követői azon, hogy nincs kedve posztolgatni, ha folyamatosan alaptalanul bántják.