Lesz, ami lesz alapon regisztrált a Tinderre Singh Viki, aki tavasszal szakított párjával.
Singh Viki és labdarúgó párja, Csepregi Tamás öt évig voltak együtt, tavasszal azonban elváltak útjaik. Az énekesnő úgy döntött, megpróbálkozik a Tinderrel, hiszen korábban is bejött már neki a netes társkeresés.
Korábbi barátjával is ezen az oldalon ismerkedett meg, most pedig a Borsnak mondta el, hogy mégis mit vár a lehetőségektől. Az énekesnő szerint nehéz ismerkedni a mai világban. Volt már része abban, hogy összesodorta az élet valakivel, akiről később kiderült, nem az, akinek mondta magát, olyan is előfordult, hogy az illető házas volt.
Egyelőre még nem a nagy szerelemre vágyik, csak ismerkedik a neten.
Nem szeretném, hogy izzadtságszagúan kelljen kutatnom életem párját. Most úgy vagyok vele, hogy Carpe Diem, lesz, ami lesz
– mondja Viki, aki persze nyilván nem fog nemet mondani, ha valami komolyabb alakul majd ki, de nem szeretne rágörcsölni a párkeresésre. Biztos abban, hogy ha jönnie kell egy szerelemnek, az jönni is fog.