A Forbes magazin immár kilencedik alkalommal készítette el a legértékesebb magyar celebek listáját, az élen a rapper végzett.
Idén hat kategória (ismertség, láthatóság, kedveltség, hitelesség, pénztermelő képesség, online jelenlét) részletes elemzésével állította össze a Top 20-as listát az üzleti magazin, emiatt kissé átrendeződtek a viszonyok.
Amíg tavaly Sebestyén Balázs volt az első, idén Majka vette át ezt az előkelő helyet. Sokáig fej-fej mellett haladtak, de az ózdi rapper az egyik legnézettebb tévés műsorvezetőként végül sajtóemlítésekkel, címlapszereplésekkel és online jelenlétével előzte be az így második helyre visszaeső Balázst – írja a Blikk.
Majka az elmúlt egy év alatt négy helyet átugorva lépett fel a Forbes magazin listájának élére. Rúzsa Magdi is nagyon jól teljesített, hat helyett lépett előre, így idén először felkerült a dobogóra.
Benne van még a Top 20-ban D. Tóth Kriszta, Schobert Norbert, Szabó Zsófi és Rácz Jenő is, de például Till Attila is, aki tavaly még hatodik volt, idén már csak a tizenhetedik helyen végzett. A legkedveltebb és leghitelesebb celeb továbbra is Borbás Marcsi, a legmegosztóbb pedig a Schobert Norbert–Rubint Réka páros.
A legértékesebb celebek teljes listáját itt lehet megnézni.