A Musk által alapított SpaceX stewardesse a szexuális zaklatást dokumentumokkal be is tudja bizonyítani.
A nő állítása szerint az eset még 2016-ban történt, amikor Elon Musk a péniszét mutogatta neki, miközben a lábát simogatta és felajánlotta, hogy erotikus masszázsért cserébe vesz neki egy lovat – írja a 24.hu.
A légiutaskísérő visszautasította az ajánlatot. Egy darabig úgy tett, mintha semmi nem történt volna, de aztán kezdte azt érezni, hogy valamiféle megtorlásban részesül, a munkaidejét is lerövidítették, úgy érezte, ez a büntetése azért, mert visszautasította a milliárdost.
Két évvel később a SpaceX 250 ezer dollárt (több mint 90 millió forintot) fizetett a nőnek azért, hogy elsimítsa a zaklatás miatti keresetet.
Musk egyelőre nem adott konkrét választ az esettel kapcsolatban, elmondása szerint a történetben “sokkal több van”. Politikailag motiváltnak nevezte az ügyet, melynek kirobbanása előtt két nappal épp arról posztolt, hogy politikai támadások készülnek ellene, amiért a közelgő amerikai félidős választások előtt hitet tett a republikánus párt mellett.