Orbán Ráhel babaüzletet nyitott Budapesten, csak úgy özönlöttek a sztárok a megnyitóra, ahol Tóth Gabi is tiszteletét tette.
Orbán Viktor legidősebb lányának nagy álma volt a saját babaüzlet, ahol olyan ruhákat árul, melyek tartósak, akár több gyermek is viselheti őket, ahogy azt ő gyerekkorában is tapasztalta.
Az ODU Store ünnepélyes megnyitójára kedden került sor, amire sok híresség is kíváncsi volt. A boltban a rengeteg érdeklődő mellett a közelmúltban a fideszességét nyíltan felvállaló Tóth Gabi is tiszteletét tette a családjával, sőt, a közösségi oldalán be is jelentkezett az ünnepségről – vette észre a Blikk.
Az elmúlt két napban őrült nagy rohanásban voltam, de a próbák és forgatások között tegnap beugrottam a Hegyvidék Bevásárlóközpontba, ahol egy gyönyörű bababolt megnyitóján sok régi ismerőssel is összefutottam
– írta Tóth Gabi, aki azt is megemlítette, hogy ezek a találkozások nagyon jó hatással vannak rá, feltöltik őt egész hétre. Hogy vásárolt-e valamit Orbán Ráhelnél, az nem derült ki a posztjából.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az azonban látszik, hogy kislánya és párja is elkísérte az énekesnőt az üzlet megnyitójára, a bolt közösségi oldalának fotóin ugyanis feltűnik Krausz Gábor és Hannaróza is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon