Rékasi Károly hét évvel ezelőtt szenvedett balesetet, túl van a 11. műtétjén is.
A színészt 2015-ben motorozás közben gázolta el egy autó, súlyos sérüléseket szenvedett, a klinikai halál állapotába került. Rengeteg műtét várt rá, az utolsón a múlt héten esett át. Egy speciális, revíziós protézist ültettek be neki, ami olyan jól sikerült, hogy végre újra teljes értékű embernek érzi magát.
A fájdalom elmúlt, ráadásul elértük a célt. Az egyik lábam a baleset után négy centivel lett rövidebb, mint a másik. Korábban rátaláltam Atyai László ortopéd cipészre, aki fantasztikus munkát végzet, úgy korrigálta ezt az eltérést, hogy aki ránézett a lábbelimre meg sem mondta volna, hogy különbség van köztük. Ettől függetlenül a hiúság ott van az emberben, nem akartam, hogy látszódjon. A műtéttel ez is megszűnt, a mérések szerint sikeres volt a végtag visszanyújtása és a csípő visszaállítása is. Csodás érzés, hogy újra értékes életet élhetek, életképessé váltam
– nyilatkozta a Blikknek Rékasi Károly, aki nagyon örül annak, hogy visszatérhet a színpadra és nem sántikál többé. Igaz, hat hét rehabilitáció és gyógytorna vár még rá és egy ideig mankót is kell használnia.
A feleségemmel, Gerdával már tettünk egy rövid sétát, fantasztikus volt. Az elmúlt hét évben nem egyszer összezuhantam, a fájdalom sokszor pokoli volt, és nem láttam a kiutat. Azt hittem, így, korlátozottan kell leélnem az életemet
– mesélte a színész, aki nagyon hálás a szeretteinek és a kórházi dolgozóknak is azért, amit érte tettek, hogy újra teljes életet élhessen. A motorozásról azonban le kell mondania, felesége, Pikali Gerda ugyanis megtiltotta neki, hogy újra motorra üljön.
Fotó: Facebook/karoly.rekasi.5