A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három polgármesterrel és egy társukkal szemben, akik két megyebeli kistelepülés önkormányzata által elnyert pályázati pénzek elszámolásával csaltak.
A vádirat szerint a két megyebeli település képviseltében eljáró vádlottak 2017-ben konzorciumot hoztak létre és 27 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el egy, a helyi közösségek erősítésére meghirdetett pályázaton. A pályázat keretében megvalósítandó programok szervezésére szerződést kötöttek egy céggel, mely évente sportnap, egészségnap és más rendezvények lebonyolítását vállalta. A valóságban a rendezvényeket nem az azokat kiszámlázó magáncég, hanem jelentős részben önkormányzati intézmények dolgozói szervezték és bonyolították le.
Az önkormányzatokat a 2018. októbere és 2020. októbere közötti pályázati elszámolások során képviselő polgármesterek településenként 8,5 millió és 2,7 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a hazai és az uniós költségvetésnek, mely az eljárás során maradéktalanul megtérült.
A vádlottakat és a részükre az elszámolásokhoz a fiktív céges számlákat kiállító társukat a járási ügyészség költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja.
A terheltek bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)
Fotó: Frank Yvette