A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki azt vélelmezte, tujái a szomszéd permetezése miatt pusztultak ki. A vádirat szerint a vádlott megharagudott szomszédjára, mert azt feltételezte, hogy lepermetezte a tujáit, amelyek ezért pusztultak ki.
Emiatt a vádlott amikor szegedi háza előtt meglátta, hogy az idős, rendszeresen mankóval közlekedő férfi éppen kiáll az autójával, mellélépett, szidalmazni kezdte és több alkalommal ököllel arcon ütötte.
A bántalmazásnak az vetett véget, hogy a vérző sértett segítségért kiabált, melyre a házból kilépő felesége közölte, hogy hívja a rendőrséget. A kiérkező járőrök a férfihoz mentőt hívtak. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, töréssel járó sérüléseket szenvedett.
A járási ügyészség a vádlottat a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntett elkövetésével vádolja.
A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)
Fotó: Frank Yvette