A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfivel szemben, akik elszámolási vitáját egyikük füle bánta.
A vádirat szerint a két férfi között elszámolási vita volt, amelyből adódóan a cselekmény előtt telefonon kölcsönösen megfenyegették egymást. Ezt követően 2022. augusztus 10. napján a délelőtti órákban Szegeden, egy belvároshoz közeli utcában ismét összeszólalkoztak, becsületsértő kifejezésekkel illették egymást. A vita során dulakodni, birkózni kezdtek, majd a vádlottak egyike leharapta a másik férfi bal fülkagylójának egy darabját, mire válaszul őt több alkalommal arcon ütötték.
A fülharapás 8 napon túl gyógyul, maradandó fogyatékossággal, míg a másik vádlott arcsérülései 8 napon belül gyógyultak.
Az ügyészség a vádlottak egyikét maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntett, míg a másik vádlottat garázdaság vétség elkövetésével vádolja.
A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)
Fotó: Frank Yvette