Balog Zoltán

Balog Zoltán ügye miatt elmarad a Debrecenbe tervezett református Egységnap

Helyi hírek

A Magyar Református Egység Napját először 2009. május 22-én tartották – aznap mondták ki a Kárpát-medencei magyar református részegyházak alkotmányjogi egységét. Idén május 25-én – öt év után ismét – Debrecen lett volna az ünnepi találkozó házigazdája.

A Szemlélek írta meg először, hogy a 2009 óta rendszeresen megtartott ünnep idén elmarad, egyértelműen Balog Zoltán és a kegyelmi ügy okozta feszültség miatt. Más gondok is vannak, a cikk szerint

keresztelőket mondanak le, sorra lépnek ki egyháztagok a reformátusok közösségéből, van, akit retorzió ér,

Állítólag olyanok is vannak, akik egészen addig felfüggesztették a református egyházat szolgáló tevékenységüket, amíg a vallási vezetők megnyugtató megoldást nem találnak a Balog Zoltán által előidézett hitelességi krízisre.

A Szemlélek írására a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala közleményben reagált, ebben azt írják, az idénre tervezett Egységnapot 2025-ben tartja meg a református egyház.

Erről azért is döntött közösen, teljes egyetértésben a Kárpát-medencei református egyházkerületek tíz püspöke és tíz főgondnoka, hogy testvéri együttlétünk és egyik legjelentősebb rendezvényünk ne válhasson a jelenlegi felfokozott hangulat áldozatává vagy politikai haszonszerzés eszközévé. Látva, hogy egyházunkat és annak tisztségviselőit most már politikai rendezvények színpadjairól támadják, helyesen döntöttünk.

– közölte a zsinati hivatal kommunikációs osztálya.

Hozzátették:

Egyházunk egységességét mutatja, hogy a négy magyarországi egyházkerület püspöke egyhangúlag támogatja Pásztor Dániel tiszáninneni püspök jelölését a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöki tisztségére. Ilyenre ezelőtt soha nem volt még példa. A négy püspök közös nyilatkozatát mellékelve küldjük.

A Balog-ügy:

A debreceni református egyházközség megbotránkozott azon, hogy Balog Zoltán a tettes oldalára állt

Az áldozatokért imádkozott Debrecenben a Balog Zoltán lemondásáért egyedül kiálló Fekete Károly püspök

Ismételten lemondásra szólította fel Balog Zoltánt Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke