A nemzeti ünnep alkalmából Porond Ifjú Csillaga díjjal tüntették ki Fülemen Tamás artistaművészt, valamint Tihany Életműdíjat kapott Zsilák György artistaművész március 15-én a Fővárosi Nagycirkusz Fesztivál Plusz – Világsztárok Budapesten című díszelőadásán – közölte a Fővárosi Nagycirkusz szombaton az MTI-vel.
A közleményben felidézik, hogy a magyar cirkuszművészek által 1993-ban alapított Porond Ifjú Csillaga elismeréssel azokat a kiemelkedően tehetséges fiatal artistaművészeket tüntetik ki, akik már nemzetközi szinten is kivételes teljesítményt nyújtottak: a díjat évente egy fő, vagy egy artista csoport kaphatja meg. A rézből készült, bohócot formáló műalkotás Feldman László műve.
Mint írták, idén a Porond Ifjú Csillaga díjat Fülemen Tamás artistaművésznek ítélte oda a szakmai kuratórium.
Tihany Életműdíjban idén a magyar és a nemzetközi cirkuszélet meghatározó és karakteres alakja, Zsilák György “Fudi” artistaművész részesült.
A közleményben emlékeztetnek, hogy a múlt század talán leghíresebb magyar származású cirkuszművésze és cirkuszigazgatója, Tihany (Czeisler Ferenc) tiszteletére alapított életműdíjat 2016 óta adják át olyan kiváló, tapasztalt artistaművészeknek, akik egész életükben a magyar cirkuszművészet hírnevének öregbítésén dolgoztak.
A nemzeti ünnep alkalmából a cirkuszművészet terén kiemelkedő artista tevékenysége elismeréséért Hortobágyi Károly-díjat kapott Dittmar Laido zsonglőr.
Fotó: Fővárosi Nagycirkusz Facebook oldal