Megnyitott Nagy Kovács Mária szobrászművész, a Keresztény szellemiség szobrásza – bronzban, majolikában és terrakottában című kiállítása a Szegedi Dóm Látogatóközpontban.
Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, aki a szobrászművészt méltatta.
Ezt követően a kiállítást Prof. Dr. Keserű Katalin művészettörténész nyitotta meg.
Ismertette, hogy Nagy Kovács Máriát már egészen fiatalon megfogta az egyházművészet, ezt bizonyítja az is, hogy kő-, bronz- és kerámia szobrai megtalálhatók a terézvárosi, a városmajori plébániatemplomokban, a szegedi, felsővárosi templomban és a battonyai templomban is.
Majd arról is beszélt, a művész mi mindent élt meg és, hogy mindez miként tükröződött alkotásain.
A megnyitót Pukánszky Béla csellóművész játéka tette ünnepélyesebbé.
A kiállítást Nagy András rendezte és Bekay Nagy Maya szervezte meg.
Fotó: Frank Yvette