Az ország második legnagyobb városában (sőt egyes elvetemültek szerint “másik fővárosában”) élőként sokan szégyelljük, hogy egy elavult, korszerűtlen és meglehetősen randa főpályaudvarral “büszkélkedhetünk”. Évtizedek óta hallhatjuk az ígéreteket hogy egyszer majd lesz egy elfogadható megjelenésű (urambocsá’ szép) állomásunk.
Gyönyörű városunkban, ahol egyetemek, klinikák, stadion, Nagyerdő és még rengeteg más színvonalas építménnyel áll, ez szemben itt van ez a lepusztult, korszerűtlen csúnya pályaudvar. Azt már benyeltük, hogy a MÁV járataival utazni nem egy főnyeremény, mert elavult szerelvények és állandó késések jellemzik, és hogy a célállomásra sosem érkezünk meg időben. Már a kérdést sincs kedvünk feltenni, hogy miért van ez. Pedig a honatyáinknak biztosan lenne pár semleges és hasztalan válasza rá, ezért inkább nem is firtatjuk. Csak csukott szemmel és néma füllel eltűrjük.
De tegyük fel, hogy egy külföldi turista tesz látogatást városunkban, és vonattal érkezik. Vajon mit fog érezni, amikor szembesül az itt látottakkal? Milyen előítélettel megy tovább a belvárosba? Lesz kedve visszatérni?
Ottjártunkkor akadt bőven bosszankodó utasokból, s bár nehezen állt kötélnek, egyikük a neve említése nélkül elmesélte nekünk aznapi kálváriáját:
Édesanyám elé mentem ki az állomásra, egy rokonlátogatás után. Azt már elég hamar megtudtuk, hogy a vonat késni fog, de ezen nem is csodálkoztunk. A váróterembe betérve abban reménykedtem, hogy ott biztosan melegebb lesz, mint a fagyos utcán. A délelőtti órákban viszonylag sok ember várakozott a pályaudvar központi csarnokában, ahol a kinti hőmérséklettől, körülbelül három-négy fokkal lehetett „melegebb”. A kijelölt váróterembe pedig inkább be sem mentem, mert tele volt az utcán élő, jobb reményeket és melegedést váró egyénekkel, és az ott székelő éjszakai pillangókkal. A kisasszonyok ki is használták tömegben található férfiak társaságát, mert fényes nappal keresgéltek a potenciális a kuncsaftok után. Úgy döntöttem, hogy inkább sétálgatok. Lépcsőztem a lepukkant lejárón, majd lépcsőn újra felmentem a peronra. A sínen ütött-kopott régi szerelvény várta, hogy elindulhasson, talán időben. A látvány egyszerűen siralmas, szomorú és kiábrándító. Düh és csalódottság tört rám, hogy a 21. században, abban a korban, ahol robotok irányítanak, a ChatGPT adja a válaszokat, mégis hogyan lehet a városunknak ennyire ócska a vasútállomása? Szerintem megérdemelnék a várakozók a kijelölt helyen a melegebb fogadtatást,legalább hőmérsékletben, ha már órákat kell ott tölteniük. Lehetne mozgólépcső, lift a peronok mellett, hogy ne kelljen az időseknek, bőrönddel utazóknak annyit lépcsőzniük. Lehetnének tiszták és gyorsak a szerelvények. Lehetne, hogy emberszámba vegyenek minket?
A vonat végül harmincöt percet késett, de legalább megérkezett. Mert volt, aki rosszabbul járt, és el sem indult a szerelvénye. Persze ez nem a Nagyállomás hibája, úgy tűnik, az épület együtt rohad a MÁV-val és az egész tömegközlekedési rendszerünkkel.
Fotók: Rontó Judyt
