800 évvel ezelőtt Szent Ferenc Greccioban, egy barlangistállóban rendezte meg az első betlehemi életképet. Ennek tiszteletére az Emlékkertben felállított jászolban valóságos szereplők közreműködésével elevenedik meg a karácsonyi történet. Puskás István alpolgármester, Orosz Ibolya Aurélia, a DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központjának vezetője és Roberto Mattina, a Missio ad gentes közösség tagja 2023. december 19-én számoltak be a különleges esemény részleteiről. Puskás István úgy fogalmazott, Debrecenben az adventi időszak, a karácsonyra készülődés messze több egy vásári forgatagnál. Mint mondta, ebben az időszakban olyan élményeket, támpontokat, tanításokat kapunk, amelyek segítenek minket a szeretet ünnepére készülődésben. Kiemelte, a debreceni advent hagyományos programja a közös gyertyagyújtás, a negyedik gyertyát viszont idén a naptár különleges ritmusa miatt szombaton fogjuk meggyújtani.
Mindenkit várunk szeretettel az Emlékkertbe, ahonnan négy órakor a Kistemplomig fogunk sétálni a negyedik gyertya meggyújtásához. Ugyanígy része az adventnek hagyományosan a betlehemi láng érkezése városunkba. Ez egy olyan szimbolikusnak mondható történés, amely összeköti Debrecent a kereszténység születésének helyszínével, Betlehemmel. A fény, a láng megérkezik Betlehemből és itt kerül átadásra kézről kézre a debreceni polgárok között. Ezzel is tudja erősíteni lelkünkben a kapcsokat azzal a több mint kétezer éves történettel és azzal a helyszínnel, ami körül a karácsony ünnepe forog
– hangsúlyozta.
Kiemelte, idén egy új történet is érkezik a városba, az élő betlehem.
Egyrészt holnap megérkezik Debrecenbe egy Kárpát-medencét járó élő betlehemes karaván, amely a karácsony üzenetét viszi közösségről közösségre, amelynek Böjte atya személyében egy ferences gondozója van, az Emlékkertben lévő betlehemben pedig majd egy élő betlehem fogja várni a debrecenieket egy, a városban élő olasz családnak köszönhetően
– ismertette.
Orosz Ibolya Aurélia arról szólt, hogy a család- és gyermekjóléti központ pontosan arról szól, hogy a családok harmóniában éljenek, boldogok legyenek a gyerekek. – Holnap tíz órakor fog megérkezni a mobil betlehem, állatokkal, díszlettel, jelmezekkel és egy olyan hangulatos délelőttön vehetnek részt a gyerekek, ami felejthetetlen lesz mindenki számára. A történelmi egyházak valamennyi képviselője ott lesz nálunk és együtt fogjuk várni, hogy megérkezzen a betlehemi láng – mondta.
Roberto Mattina, az élő betlehem egyik szereplője arról beszélt, hogy a betlehemhez látogatók kicsit megtapasztalhatják, milyen lehetett a több mint kétezer évvel ezelőtt lezajlott történet. Az ide érkezők karácsonyi dallamok kíséretében beszélgethetnek a szereplőkkel, találkozhatnak a jászol körül tanyázó állatokkal.
Fotó: Magnificat.ro – Böjte Csaba OFM – Dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapja.