A háborús veszélyhelyzetre hivatkozva a kormány csütörtök este egy rendelettel lezárta a Modern Városok Programot – vette észre a 444.hu. A megállapodásokat a kormány képviseletében Lázár János vizsgálja felül. Egy másik rendelettel 52 nagyvárosi fejlesztési programot fújtak le Debrecentől Zalaegerszegig.
Nyolc év alatt több mint 2353 milliárd forintot osztottak ki. A Modern Városok Programot 2015-ben indította el a kormány, Orbán Viktor 2015 és 2017 között 23 megyei jogú várost járt végig, hogy megállapodásokat kössön. Orbán – mint a 444.hu felidézi – így beszélt erről 2015-ben, amikor Érden járt a program keretében:
Pénzt osztani könnyű, én is itt, látják, királykodok ezekkel a milliárdokkal, de közben valakinek ezért meg kell dolgozni, ezt valakinek elő kell állítani, meg kell termelni, adóként be kell fizetni.
A kormány most úgy döntött, hogy a projektek továbbvitele és a támogatási jogviszonyok fenntartása nem indokolt – kivéve, ahol a megvalósítás „megfontolás tárgyát képezheti”. Ahol a megvalósítás meghiúsult, az önkormányzatoknak vissza kell fizetnie a kapott pénzt.
Mándi László, Debrecen ellenzéki polgármesterjelöltje Facebook-oldalán ment neki a jelenlegi városvezetésnek:
Többek között a debreceni tömegközlekedés fejlesztése is felülvizsgálat alá került – ha pedig úgy tartja kedvük, le is állíthatják azt. Már megszokhattuk volna, hogy mindent a fejünk fölött döntenek el a fideszes vezetőink, de kezd dűhítővé válni, hogy a kormány felelőtlen gazdaságpolitikájának az árát a fejlesztések leállításával fizetjük meg.
A fejünk fölött döntöttek a méreggyárakról, a fejünk fölött döntenek a városi fejlesztésekről – jövőre viszont MI döntünk Debrecen jövőjéről!
– ígérte Papp László (?) 2024-es kihívója.