Az ötszáz jelentkező közül száz versenyzőt hívott meg az előzsűri.
A svájci Concert&Media a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével rendezi meg Szegeden a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyt. Több mint ötszáz karmester jelentkezett, a nemzetközi zsűri a beküldött videófelvételek alapján hívott meg száz versenyzőt Szegedre. Jöttek Ausztráliából, Ázsiából, Afrikából, Észak- és Dél-Amerikából is, hazánkból ketten versenyeznek.
Szeptember 3-án, vasárnap kezdődött meg a verseny, és csütörtökig tart az első forduló, a férfiak között női karmesterek is vezénylik a Szegedi Szimfonikus Zenekart. A karmesterverseny honlapján folyamatosan közvetítik a koncerteket a Korzó Zeneházból, a weboldalon a fellépők névsora, a műsor zenei kínálata, és a részletes program is látható. A versenyszámok a délelőtti és az esti órákban lesznek.
A karmesterek legjobbjai a pénteki második fordulóba jutnak tovább, majd a szombati elődöntőben versenyeznek. A karmesterek előre megadott művekből szabadon választott tételeket vezényelnek. A továbbjutottak minden fordulóban más művet adnak elő a zenekarral. A vasárnapi döntőben négy karmester vezényel majd. A döntőre hétfőtől lehet jegyeket igényelni a színház jegyirodájában és a Korzó Zeneházban, továbbá a Filharmóniánál is.
A díjazottak vendégkarmesteri fellépéseket nyernek. A győztes vezényelheti majd
- a londoni Royal Philharmonic Orchestrát,
- a szegedi, a liverpooli, a lipcsei, a mainzi szimfonikusat és
- a bolgár nemzeti rádió szimfonikus zenekarát is.
A második helyezett a Szegedi Szimfonikus Zenekart és a craiovai Olcénia Szimfomikus Zenekart vezényelheti vendégkarmesterként, míg a harmadik helyezett a craiovaiaknál lehet vendégkarmester – írja a szeged.hu.
A finálé szeptember 10-én 19 órakor kezdődik a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol jelen lesz Fricsay Márta, a karmester lánya is. A végeredményt a zsűri koncert végén jelenti be.
Fotó: Frank Yvette – Szegedi Nap