A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség szeptember 1-jén őrizetbe vette egy vidéki rendőrkapitányság vezetőjét – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.
A nyomozó ügyészek hivatali bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak, amelynek során helyszíni eljárási cselekményeket folytatnak; egy rendőri vezetőt őrizetbe vettek – áll a közleményben. A Központi Nyomozó Főügyészség, a nyomozás érdekeire hivatkozva, több információ nem adott az ügyről.
Később kiderült, a győri rendőrkapitányról van szó, akit hivatali bűncselekményel elkövetésével vádolnak. Hadházy Ákos ellenzéki képviselő közösségi oldalán azt írja, ezt már februárban jelezte a belügyminiszternek, aki akkor azt írta: nem helytállóak az információi.
Érdekes, Pintérék februárban még tagadták, hogy a győri rendőrkapitány belenyúlhatott a közösbe. Már akkor olyan információt kaptam, hogy nagy gondok voltak a pénzügyi beszámolókkal, ezért kérdéssel fordultam a belügyminiszterhez.. De Rétvári államtitkár azt írta akkor, hogy minden a legnagyobb rendben. Ehhez képest a hírek szerint most letartóztatták a főrendőrt
– írta a FacebookonHadházy Ákos.
Két eset lehetséges. 1) Pintér akkor nem tudott a kapitánya esetleges visszaéléseiről 2) Hazudott nekem, mert abban bízott, hogy elsikálhatják az ügyet
– latolgatta a képviselő.