GYÁRFÁS Tamás

Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamásra több mint 12 évet, Portikra életfogytiglani börtönt kért az ügyész

Ország

Befejezte a múlt héten megkezdett perbeszédét az eljáró ügyész, a Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen, Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása miatt indult büntetőperben – írja az Index.

Az ügyész többek között azokat a hangfelvételeket is elemezte, melyek a vád legerősebb bizonyítékai. A hangfelvételek szerint 2003 és 2004 között egy éven belül öt alkalommal is találkozott Gyárfás és Portik úgy, hogy utóbbi titokban rögzítette a beszélgetéseket.

A Gyárfás és Portik közötti beszélgetésekben a felek gyakran használtak metaforákat, speciális kifejezéseket. A nyelvész-szakértő szerint azonban ennek ellenére a hanganyagok egyértelműen bizonyítják, hogy kettejüknek közös titkuk van. Az ügyészség szerint egyértelműen olyan utalások vannak a beszélgetésekben, amelyek világosan cáfolják Gyárfás azon állítását is, hogy Gyárfás Portikkal csak pár alkalommal találkozott volna korábban.

Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében

Gyárfás Tamásnak volt indítéka és komoly szándéka is Fenyő János megöletésére – mondta vádismertető zárszavában az ügyésznő, aki indítványozta, hogy a törvényszék az elsőrendű vádlott Gyárfás Tamást mondja ki bűnösnek felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében, és ítélje határozott idejű, letöltendő fegyházbüntetésre.

A vádiratban az ügyészség a 12 évet meghaladó büntetés kiszabására tett indítványt úgy, hogy Gyárfást legkorábban büntetése négyötödének letöltése után helyezhessék szabadlábra.

Portik Tamás esetében pedig az ügyészség azt indítványozta, hogy a másodrendű vádlottat – a korábban kimondott, az Aranykéz utcai robbantást is magában foglaló ítélet hatályon kívül helyezésével – felbujtóként, előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondja ki bűnösnek a bíróság és ítélje életfogytig tartó szabadságvesztésre.

A per csütörtökön Gyárfás Tamás védőjének, Zamecsnik Péternek a perbeszédével folytatódik.