Czunyiné Bertalan Judit kissé cinikus közleményben igyekszik nyugtatni a Komárom-Esztergom megyei település lakosságát.
Mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházással 900 új munkahelyet hoz létre a kínai Huayou Cobalt, amely Ácson építi fel első európai üzemét, ahol katódot fog gyártani elektromos akkumulátorokhoz
– jelentette be a múlt héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A hír váratlan tiltakozási hullámot indított be a lakosságnál, az Euronews már arról ír, hogy a nyolcfős képviselőtestületből öten lemondtak.
Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője pedig “Közlemény” címmel közleményt juttatott el az ácsi postaládákba.
A képviselő ebben azt írja, az elmúlt napok tiltakozása után neki is meg kell szólalnia, főleg, hogy az „ellenzéket támogató szervezetek hangadói” is megjelentek a településen, akiknek „semmi nem drága”. Az országgyűlési képviselő bár csak levele végén, de leírja, hogy a beruházást igazából a helyiek kérték. Felidéz egy 2018-as választási fórumot, mikor „nagy bajban volt Ács”.
„A most hangadó tiltakozók és rágalmazók akkor azt kérték, jöjjön Ácsra is valami nagyberuházó, ne csak Komáromba, jelöljön ki a kormány beruházási célterületet, hogy a város pénzügyileg is stabil legyen. Most itt van”
– idézi a Telex a képviselő közleményét.