Magyar alapszakon, magyar nyelven diplomát szerző kínai hallgatóitól köszönt el csütörtökön a Főépületben rendezett tanévzáró ünnepségen a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kara (BTK).
A 15 végzős kínai diák egy nemzetközi oktatási együttműködésnek köszönhetően három éve kezdte meg tanulmányait Debrecenben.
A mostani már a második évfolyam, akik magyar szakon végeztek és szereztek diplomát a Debreceni Egyetemen. A Beijing International Studies University (BISU – Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme) 2015-ben indította programját, amelyben 20 középiskolás diák kezdte meg azt a speciális kurzust, melynek keretében három év alatt még középiskolásként elsajátítva a magyar nyelvet a későbbiekben egyetemi tanulmányokat folytathattak Magyarországon.
A legnagyobb elismerés illeti a végzős diákokat, hiszen vállalták azt a hatalmas feladatot, hogy az otthonuktól és a családjuktól távol, idegen nyelven, magyarul végezzenek el egy egyetemi képzést
– mondta köszöntőjében Csatár Péter.
A DE BTK stratégiai és gazdasági dékánhelyettese kiemelte: nagy öröm a sikeres záróvizsga, és az is, hogy a most diplomát szerzők közül sokan maradni szeretnének és belevágnak egy magasabb szintű képzésbe, a magyar mesterszak elvégzésébe.