Filemon Mihály, Nyírmártonfalva fideszes polgármestere perli az Átlátszót, mivel a lap nem volt hajlandó eleget tenni a helyreigazítási kérelmének.
Filemon az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy mindenkit beperel, akik a lombkorona sétányról tudósítottak. Az Átlátszó esetében ezt a fenyegetését már valóra is váltotta.
Az Átlátszónak az erdő nélküli lombkorona sétányról szóló tényfeltáró cikke és videói megjelenése után küldött helyreigazítási kérelmében a nyírmártonfalvai polgármester azt írta, hogy egy forintot sem kapott még meg a 60 millió forintos uniós támogatásból, emellett nem kapott félmilliárd forintot vagy ahhoz közelítő összeget erdőtelepítési támogatásként 2022-ben, és hogy a lombkorona sétány nem 50, hanem 80 méter hosszú.
A lap szerint az a valóság, hogy Filemon uniós pénzre pályázott, azt elnyerte, és ezért építette meg a lombkorona sétányt; az, hogy ezt a pénzt kifizették-e már vagy később fogják, teljesen lényegtelen. Mint ahogy az is, hogy elő-, utó-, vagy rész finanszírozott az uniós projekt.
Miután a helyreigazítási kérelmének nem tett a lap eleget, a polgármester bíróságra vitte az ügyet. Az Átlátszó kiadóját és szerkesztőségét is pereli, helyreigazítást és bocsánatkérést követel.
Mivel a történet Filemon szerint „nem a polgármesteri tevékenységével, hanem a magánéletével függ össze,”
a személyiségi jogait, jó hírnevét is megsértette az Átlászó, ráadásul a sztorit számos sajtótermék átvette. A per első tárgyalása jövő pénteken lesz a Fővárosi Törvényszéken.