A hallásvesztése szerencsére csak átmeneti, de így is nagyon megnehezíti az énekes életét.
Nagy Feró nemrég esett át egy hurutos megfázáson, emiatt az egyik fülére szinte teljesen megsüketült, a másikra pedig részlegesen veszítette el a hallását. Bár a probléma csak átmeneti, lelkileg mégis nehezen éli meg a kialakult helyzetet – tudta meg a Blikk. Orvosa szerint két-három hétig kell alkalmaznia különböző cseppeket, hogy teljesen meggyógyuljon.
Remélem, nem maradok így örökre, mert különben kénytelen leszek venni egy hallókészüléket. Zenészként borzalmas megélni a kialakult helyzetet, de próbálok pozitív maradni, és az a tapasztalatom, hogy a rossz dolgokhoz is hozzá tud szokni az ember
– mondta Nagy Feró a lapnak, aki persze bízik abban, hogy hamarosan jobban lesz.
Hátha segít neki ebben a pápa áldása is, amit már nagyon vár.