Húsvétvasárnap hajnalán Fülöp metropolita atya vezetésével végezték el a feltámadási szertartást Debrecenben, az Attila téri főszékesegyházban – számolt be a Hajdúdorogi Főegyházmegye.
Körmenettel vette kezdetét éjfélkor a feltámadási szertartás. A papság és a hívek kezükben a síri mécsesből merített gyertyalánggal a templom ajtó előtt énekelhették először a húsvéti tropárt: „Feltámadt Krisztus, halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott!”
Fülöp metropolita atya megnyitotta a sírboltot jelképező templom kapuit, s ahogyan a kenethozó asszonyok: a hívek sem találták már bent az addig sírban nyugvó Krisztust. Síri leple helyett immár a keresztet, az evangéliumos könyvet és a húsvéti ikont csókolhatták meg.
A szertartáson a főpásztor felolvasta Aranyszájú Szent János húsvéti beszédét, majd pedig elmondta húsvéti üzenetét is. A prédikációt teljes terjedelmében itt olvashatják.
Kocsis Fülöpnek Hajdúdorogon, a görögkatolikus ünnepi szent liturgián és pászkaszentelésen is akadt feladata: