Alumínium italos doboz visszaváltó automatát helyeztek ki egy hete a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csanádi utcai nappali melegedőjének udvarára.
A máltaiak és Returpack együtműködése két jó célt is szolgál: a környezet védelme mellett a fedél nélkül maradt emberek számára szerény bevételi forrást is biztosít.
Az automat nyitvatartási időben használható és a környékbeliektől éppen úgy “átveszi” az alumínium italos dobozokat, mint az ott megforduló hajléktalanoktól. Azokat ép, gyűrt és lapított formában kell a gépbe tenni, darabjáért 3 forintot fizet az automata. Pontosabban egy bizonylatot állít ki, amit az intézményben lehet készpénzre váltani..
Több mint egymilliárd alumíniumdobozt bocsátanak ki évente Magyarországon, a Returpack Kft. célja, hogy a hatalmas mennyiségnek minél nagyobb részét visszagyűjtse. A társaság 2006-ban alakult meg, a Magyar Sörgyártók Szövetségével 2009-től dolgozik együtt, az első visszaváltó automatát pedig 2010-ben helyezte ki.
Nem véletlen az iparági együttműködés, hiszen itthon az aludobozok mintegy kétharmada sörös, a fennmaradó részen pedig főként az energiaitalok és az üdítők osztoznak – írja a vg.hu. Az automatába helyezett doboz 60 napon belül egy új termék csomagolásaként ismét ott lehet a polcon. Míg a műanyag legfeljebb két-három ciklust bír ki, a fém előnyös tulajdonságai miatt végtelenszer olvasztható újra, ráadásul a doboz létrejöttéhez szükséges energiafelhasználás 5 százalékából kerül vissza a körforgásba.
A Returpack visszaváltó rendszere hazai innováció, ami attól egyedi világviszonylatban, hogy műszakilag megoldották: a berendezés ismerje fel akár roncsolt, sérült vagy lapított formában is az aludobozt.
Fotók: Frank Yvette