Bár Papp László polgármester a hétfői közmeghallgatáson egyértelműen elutasító választ adott a kérdésre, a Momentum igyekszik felszínen tartani a Debrecenbe készülő kínai CATL-gyárral kapcsolatos népszavazást.
Az LMP kezdeményezése ugyan elhalt, de Mándi László szerint egy felelős városvezetésnek nincs más lehetősége, mint megkérdezni a lakosságot arról, hogy akarja-e Debrecenbe az akkumulátorgyárat.
Az ellenzéki önkormányzati képviselő Facebook-oldalán emlékeztet:
Nem csoda, hogy a debreceni lakosok aggódnak a betelepülni vágyó kínai cég miatt. A hét közepén borzolta a kedélyeket, hogy mindkét Debrecennel kapcsolatban álló kínai gyár körül botrány bontakozott ki:– a Semcorp két vezetőjét hazájukban vették őrizetbe a hatóságok;– a CATL németországi üzeménél pedig súlyos munkaügyi kihágás gyanúja miatt razziázott a német rendőrség: a gyanú szerint kínai dolgozók tömegesen dolgoztak lejárt vízummal és a német törvények szerint szabálytalanul, akár heti 6*12 órát a gyárban.
Mándi azt írja, a közmeghallgatás óta folyamatosan érkeznek be hozzájuk lakossági kérdések a kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban. Ezeket összeszedték és továbbították a városvezetés, valamint az illetékes hatóságok felé. Ha érdemi válasz érkezik, tájékoztatják majd a debrecenieket.
Előzmények:
A TIVIZIG nyugtatja a lakosságot Civaqua és CATL-ügyben
A Debreceni Vízmű teljes mellszélességgel a kínai akkumulátorgyár mellett áll
“Nem lehet a népakarattal szemben vezetni Debrecent” – a Civil Fórum is levonta a következtetést a botrányos lakossági fórum után
Intő jel Debrecennek? Betemették a kutat, ami megmutatná, hogy mérgezi-e környezetét a gödi akkumulátorgyár
CATL-gyárlátogatásnak álcázott “kocsmatúrán” puhítottak volna debreceni ellenzékieket? Varga Zoltán állítja, nem kértek ebből