A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen az idős férfi ellen, aki elütötte a zebrán áthaladó gyalogost.
A vád szerint a 81 éves férfi 2021. december 11-én 17 óra 26 perc körüli egyedül közlekedett személygépkocsijával Nádudvar belterületén, a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel.
Az utat keresztező gyalogos-átkelőhely közvetlenül egy oktatási intézmény előtt van, ezért a zebrát nemcsak az előjelző tábla jelezte mindkét irányból, hanem emellett még villogó sárga fényű közlekedési jelzőtábla is felhívta a figyelmet arra, hogy azon az útszakaszon gyerekek áthaladására kell rendszeresen számítani.
A vádlott figyelmen kívül hagyta a zebrát előjelző és figyelemfelhívó jelzőtáblákat, azt sem észlelte, hogy vele szemben, a másik forgalmi sávban egy gépkocsi megállt, hogy az ott áthaladó négyfős családnak biztosítsa az áthaladását. A vádlott rendkívül későn észlelte a két sértett jelenlétét a zebrán, ezért fékezés nélkül gázolta el őket, akik az elütés pillanatáig több mint 3 métert megtettek.
81 éves sofőr gázolt halálra a zebrán egy embert Nádudvaron – ezzel vádolják
Az egyik sértett olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a kiskorú sértettnek 8 napon túl gyógyuló combcsonttörése keletkezett.
A vádlott súlyos KRESZ szabályszegésének eredményeként jött létre a baleset és következett be a sértett halála. Az ügyben a nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság folytatta le.
A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottat végrehajtandó fogház büntetésre ítélje és végleges hatállyal tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.