A TV2 híradósa balesetet szenvedett, sérülése szerencsére nem komoly.
A Tények műsorvezetője nemrég új foglalkozásba kezdett férjével, Gyarmati Gáborral, hiszen nagyon megtetszett neki a lakásfelújítás és az azzal járó feladatok – írja a Bors. Saját vállalkozást indítottak. Amikor Anikó nem forgat, házakat újít fel, ennek köszönheti apró balesetét.
Marsi Anikó és férje épp Gyulán pihennek, bejegyzése alapján mini nászútjukat töltik a Békés megyei városkában, ahonnan egy fotót is megosztott. A képen Anikó ujján kötés látható, egy követője pedig meg is kérdezte tőle, mi történt, amire a tévés így válaszolt:
Nyugalom, apró kőműves baleset. Még jó, hogy volt rajtam kesztyű
– felelte neki Anikó, akit látszólag nem visel meg nagyon a baleset, ami “másodállása” közben érte.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egyik követője nem Anikó bekötött ujjára hívta fel a figyelmet, hanem azt jegyezte meg, bár nem akarja őt bántani, de nagyon ráncos és rosszul néz ki, inkább meg sem kellett volna osztani ezt a képet. Egy másik kommentelő azonnal védelmébe vette a műsorvezetőt, ráncok ide vagy oda, szerinte látszik rajta a boldogság, és kifejezetten szimpatikusnak tartja, hogy Marsi Anikó nem filterezi agyon a képeit, hanem a valóságot mutatja meg.