Korábban is panaszkodott már az egykoron még saját embereinek számítő képviselőire Hegedüs Péter, de most azt írja, betelt nála a pohár.
Balmazújváros polgármestere Facebook-oldalán úgy fogalmaz, kialakult egy „semmise jó” csoport, amely létszámánál fogva már komolyan akadályozza a város folyamatos működését. Hegedüs szerint ennek a csoportnak a megnövekedett létszáma mára már nem tükrözi a balmazújvárosi választók 2019-es akaratát, amikor is több ezer választó elsöprő többséggel arra szavazott, hogy nem akar pártokat Balmazújvároson, hanem a helyi civilekre, lokálpatriótákra bízzák a város további vezetését.
A polgármester szerint Dobi Sándorné és Ferenczi Mária (akik korábban az ő felkérésére, a Célbakisér Civil Szövetség keretein belül indultak a választáson) érthetetlen okból sajnos nem ellenfélé, hanem ellenséggé váltak.
Jól láthatóan átvették a Fidesz képviselőcsoportjában is a vezető szerepet, hiszen a testületi üléseken látható kommunikáció és a szinte teljesen egységes szavazásuk ezt mutatja.Mi azt látjuk, hogy fellépésük az utóbbi időben már szinte csak pártpolitikát képvisel, nem törődve a lakosság elemi érdekeivel
– fogalmaz Hegedüs Péter.
A városvezető szerint független civilként sehogy sem lehet megbízni említett személyekben, akik “a helyi Fidesz-irodába szinte már párttagként járnak be, és még a fideszes képviselő csoport vezérszónoki szerepét is átvették”.
Azt tudom, hogy részemről betelt a pohár. A 2022-es költségvetési rendeletmódosítási időhúzásban vállalt szerepükkel sok száz ember megérdemelt munkabérének időbeni kifizetését lehetetlenítették el
– írja a polgármester, hozzátéve, minden jel szerint a két képvisel alkalmatlan a tisztségére.
Előzmény: