1956 nem egy város, hanem az egész ország, sőt az egész nemzet forradalma volt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Zalaegerszegen, hozzátéve, képesek vagyunk megvédeni Magyarország érdekeit itthon és külföldön egyaránt.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából, a Mindszentyneum épületének ünnepélyes átadóján tartott beszédében a kormányfő kiemelte: “a bennünket, vidékieket lesajnáló baloldal szerint nem helyénvaló” Zalaegerszegen ünnepelni, “ahogy ők mondják, csak Zalaegerszegen”. Nem értik, hogy Budapest nem azonos az országgal – fogalmazott.
Orbán Viktor a magyar egyházi világ nagy alakjait méltatva kijelentette: ők nem csak a hit dolgaiban jelentenek igazodási pontot. A nagy magyar katolikus egyházfők nemcsak az evangélium hirdetésében jártak az élen, de útmutatással, tetteikkel életükben és halálukban is “Mária országát, Magyarországot” szolgálták – mondta.
Hangsúlyozta: a legnagyobb magyar egyházfők mindig prófétaként vezették a magyar népet, és “ellátták a szellemi országvezetés feladatát a politikai vezetők mellett, vagy ha kellett – és gyakran kellett – a politikai vezetők helyett is”. Mindszenty József ilyen főpap volt – tette hozzá Orbán Viktor.
Méltók akarunk lenni Mindszenty bíboros közösségépítő örökségéhez, és az 56-os hősök halált megvető bátorságához, ki akarjuk használni azt a lehetőséget, hogy ma nem meghalnunk kell a hazáért, hanem élhetünk érte –
mondta Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hangsúlyozta: a magyarok tudták, hogy a forradalom közepette is szükségünk van lelki támaszra, ezért szabadították ki Mindszentyt a kommunisták börtönéből.
Hozzátette: Mindszenty József volt az, aki először “nevezte nevén a gyermeket”, nem felkelésről, hanem szabadságharcról beszélt. Meggyőződéssel vallotta – idézte fel a miniszterelnök -, hogy mi nem vagyunk ellenségei senkinek sem, minden néppel és országgal barátságban akarunk élni.
Orbán Viktor azt mondta, a “mi igazi tragédiánk”, hogy a kommunisták az őket támogató szovjet kalasnyikovok segítségével visszatértek, és béke helyett ott folytatták, ahol október 23-án abbahagyták: osztályharc, proletárdiktatúra, pártállam, politikai börtönök, kivégzések. Dicsőség az áldozatoknak, tisztelet az ellenállóknak! – hangoztatta.
Magyarországnak 1956-ban valódi esélye volt kivívni a függetlenségét
– jelentette ki a miniszterelnök, a forradalom hősei nagyon különbözőek voltak, de ugyanaz az idea hajtotta tetteiket, ők mind a szabad Magyarország szerelmesei voltak.
A kormányfő szerint 1956-ban minden észszerű feltétel adva volt ahhoz, hogy Magyarországon erőszakmentes legyen az átmenet. Hozzátette: az első napokban még működött a terv, magyarok százezrei vettek részt a forradalomban, a szovjetek összezavarodtak, és ha a Nyugat nem árulja el őket, 1945 után másodszor is sikerrel jártak volna a magyarok. A magyarok igazságát csak a magyarok mutathatják meg a világnak, és csak a magyarok védhetik meg saját igazságukat a fenyegető veszélyekkel szemben – összegzett Orbán Viktor.
– Képesek vagyunk megvédeni Magyarország érdekeit itthon és külföldön egyaránt – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor úgy fogalmazott: 1956-ban megtanultuk, hogy nehéz időkben csak az összefogás segíthet.
Ezért ne törődjünk azokkal, akik “hol az árnyékból, hol a brüsszeli magaslesről lövöldöznek Magyarországra”, ott fogják végezni, ahol az elődeik
– mondta. A miniszterelnök hangsúlyozta: mióta nemzeti kormánya van Magyarországnak, minden válságból erősebben jött ki az ország, mint ahogy belement.
Most is felkészültünk, megőrizzük a gazdaság stabilitását, mindenkinek lesz munkája, a rezsicsökkentést meg tudjuk védeni, a családok pedig nem maradnak magukra – szögezte le Orbán Viktor, hozzátéve: a kormánynak megvan ehhez az ereje és a tapasztalata.