Ötszáz határvadász tesz ünnepélyesen esküt szeptember 9-én, pénteken tíz órától a Móra Ferenc Múzeum előtt – közölte a szegedi önkormányzati portál.
Ezen az eskütételen itt lesz Orbán Viktor miniszterelnök, rajta kívül mások mellett Kövér László az Országgyűlés elnöke és Pintér Sándor belügyminiszter.
A biztonsági intézkedések előkészítéséhez már egy nappal korábban hozzálát a rendőrség, de az eskütétel napján nem túlzás, képtelenség lesz közlekedni Szeged belvárosában: autóval, közösségi közlekedéssel, kerékpárral, rollerrel, sőt, gyalog is.
A szeged.hu szerint így változik a város közlekedése a miniszterelnöki konvoj érkezése miatt:
- csütörtökön déltől péntek délután minimum három óráig teljesen lezárják a Huszár Mátyás rakpartot. Nemcsak járművekkel, gyalogosan sem lehet közlekedni a rakparton.
- Pénteken a Belvárosi hidat reggel hattól legalább délután kettőig teljesen lezárják. Semmilyen jármű nem mehet át rajta, de gyalog sem lehet átsétálni a Tisza felett.
- Pénteken ugyanebben az időpontban, azaz reggel hattól legalább délután kettőig teljesen lezárják a Dózsa utcát a Vár utcától az Arany János utcáig.
- És lezárják pénteken már reggel öttől legalább délután háromig a Roosevelt teret és gyakorlatilag az egész Stefániát valamint a Deák Ferenc utcát. Erre a lezárt területre csak külön engedéllyel lehet majd belépni.