Díszkőburkolatot kap a Bajcsy-Zsilinszky utca Hal köz átjáró és Pásti utca közötti szakasza. Ez azt is jelenti, hogy megszűnik a gépjárműforgalom a belváros egy újabb részén – jelentette be Orosz Ibolya Aurélia, önkormányzati képviselő június 24-én.
A politikus beszámolója szerint a belváros turisztikai vonzerejét növeli a fejlesztés.
Ezek a területek mentesülnek az autóforgalomtól
A Bajcsy-Zsilinszky utca a Hal köz átjáró és a Pásti utca között, mintegy 200 méteren lesz sétálóövezet, ahová a továbbiakban csak az ott lakók, illetve a vendéglátóegységek áruszállítói kapnak behajtási engedélyt.
„Július 4-én elkezdődik az utca ezen részének térkövezése, majd növényzet telepítése. A 130 millió forintos beruházást az önkormányzat saját forrásból végzi el. Várhatóan augusztus közepén fejeződik be a munka”
– hangsúlyozta Orosz Ibolya Aurélia.
A kivitelezés idejére a Pásti utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződését lezárják, a Pásti utca kétirányú zsákutcává válik. A vendéglátóegységeket érintő árufeltöltés az Aranybika tömbbelső felől lesz biztosítva. Az utcaszakasz sétálóövezetté alakításával parkolóhelyek szűnnek meg.
Itt érdemes parkolóhelyet keresni
Ezzel kapcsolatban Orosz Ibolya Aurélia elmondta: a Hatvan utcán a Tisza István utca és a Kossuth tér között, a Bajcsy-Zsilinszky utcán a Tisza István utca és a Nyugati utca között, valamint az Aranybika tömbbelsőben találhatók parkolóhelyek a közelben.
Virágok és díszfüves ágyások lesznek, de fából nem lesz sok
Kuhn András főkertész hozzátette: az eddig teljesen aszfaltburkolatú terület nemcsak rendezettebb, de zöldebb is lesz. Főként díszfüves ágyásokat ültetnek, de különleges évelő virágok is szépítik majd a környezetet. Az önkormányzat vizsgálja fák elhelyezésének lehetőségét is, de a jelentős közműhálózat miatt legfeljebb néhány egyed telepítésére lesz lehetőség.