A hármasikrek édesanyja hamarosan nyári turnéra indul: 25 koncertet fog adni.
Hármasikrei, Lujza, Zalán és Keve születése után jövő pénteken visszatér a színpadra Rúzsa Magdi és a Budapest Parkban elindítja a nyári turnéját – írja a Blikk.
Ehhez persze sok szervezésre van szüksége, de megéri, mert az énekesnő így töltődik fel.
Három baba ugyan hatalmas boldogság, de nagyon munkás és mindenkinek szüksége van a töltődésre. Más szülő amikor ezt érzi, otthagyja a nagymamákra a picit. Én azt az utat választottam, hogy egyszer-egyszer koncertre megyek el, hogy utána még többet tudjak adni a gyerekeimnek
– mondta a lapnak az énekesnő, aki egy 25 állomásos turnét csinál idén nyáron. Mindössze ezen a 25 napon dolgozik néhány órát, a többi időt a gyermekeivel tölti. Köszönhetően annak a rutinos, profi csapatnak, akivel együtt dolgozik, még próbákra sem kell járnia, csak felmennie a színpadra és énekelni.
Rúzsa Magdinak hiányzott már a színpad, úgy érzi, számára így kerek az élet, hiszi, hogy tud egyszerre énekesnő és anyuka is lenni.