Majka szerint van valaki, aki befolyásolja a dolgokat és dönt az életünkről.
Till Attila Propaganda című műsorának legutóbbi főszereplője Majka volt, akivel Ózdon forgattak. Majka megmutatta a házat és a környéket, ahol felnőtt, beszélgetésük során pedig szóba került Isten is.
Kiderült, Majka 14 éves volt, amikor édesanyja áttért a pünkösdista hitre, onnantól kezdve megpróbálta őt máshogy nevelni, mind addig. Ezt Majka már nem nézte olyan jó szemmel, hiszen már 14 éves volt, keményen bandázott már akkoriban.
A 24.hu írta meg Majka szavait azzal kapcsolatban, ő maga vallásos-e.
Gyerekkorom óta van egy kapcsolatom az Istennel. Mindent oda mérek. Istenfélő ember vagyok, aki úgy éli az életét, hogy tudja, kell, hogy legyen valami felsőbbrendű erő, nevezzük Istennek. Aki befolyásolja a dolgokat és valamilyen szinten dönt a létünkről
– vallja Majka, aki szerint formázhatjuk, a hangulatát mi hozzuk, de minden rajta keresztül dől el az életben.
A beszélgetést itt lehet megnézni: