Kedden Cesenában, Olaszországban játssza soron következő Nemzetek Ligája-meccsét a szombaton az angolok ellen fényes győzelmet arató magyar labdarúgó-válogatott.
A Origo helyszínen lévő munkatársa jelentette, hogy az egyik fapados légitársaság hétfőn reggeli Budapest-Bologna járatán a felszállás után nem sokkal botrány robbant ki.
A gép hátsó soraiban ülő utasok hangos olasz, angol és magyar szóváltásra lettek figyelmesek. Mint kiderült az egyik stewardess úgy érezte, hogy
az egyik magyar szurkoló illetlenül hozzáért, miközben a nő kocsit tolta.
A meggyanúsított drukker tagadta, hogy bármi ilyet tett volna, vagy egyáltalán szándékában állt volna, de a stewardess hajthatatlan volt.
Az utastársak, a hírbe hozott szurkoló társai igyekeztek elmagyarázni, hogy nem történt meg a dolog, de a vita vége az lett, hogy elvették a megvádolt drukker személyigazolványát és beszállókártyáját, és nem hagyhatta el a többiekkel együtt a gépet.
A rendőrségi eljárásról talán lemondtak, de a gépen jegyzőkönyvet vettek fel – számolt be a kormánylap, majd sejtelmesen hozzátette:
“az üggyel kapcsolatban egyelőre csak annyi biztos, hogy mindenki mást állít és nehéz eldönteni, hogy történt-e valami vagy csak a stewardess hazudott“.