Járőrözés közben figyeltek fel a rend éber őrei két – korábbi intézkedésekből már jól ismert – helybéli férfire, akik ketten toltak egy drága, nagytestű motorkerékpárt. Az egyenruhásoknak gyanús volt a látvány, ezért megállították és kérdőre vonták őket. A duó tagjai ijedtségükben más-más verziót kezdtek előadni arról, hogyan jutottak a vasparipához. A rendőrök ekkor már sejtették, hogy a két helybéli valami rosszban sántikál. A rendszám alapján felkeresték a tulajdonost, aki elmondta, hogy jó pár órája elment otthonról, azonba a garázsában hagyta szeretett motorját. Arról is beszámolt, hogy emlékezete szerint az ajtót résnyire nyitva hagyta, így előfordulhat, hogy valaki bement és elvitte a tulajdonát. A két gazfickót előállították és kihallgatták az esetet illetően. Kiderült, hogy egyikük bemászott az ingatlan udvarára, majd meglátta a garázsban pihenő nagyértékű gépet, és megpróbálta elhozni. Azonban a nagysága miatt nem bírt el vele. Ekkor hívta segítségül cimboráját, akivel már majdnem hazáig tolták a motort, mikor megállították őket a rendőrök. A vasparipát lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának. A bűntársakat lopással gyanúsítják, és jelenleg szabadlábon védekezhetnek.
Kapcsolódó tartalmak
Floridai ingatlanok
Florida, Sarasota, 34237, 500 N JEFFERSON AVE - Sarasota belvárosában kis lakás saját terasszal
101 m2-es Lakás
124 900 $
Florida, Sarasota, 34231, 5655 Summer Side Ln Unit#33A - Első emeleti lakás akár rövid távra is
105 m2-es Lakás
139 900 $
Florida, Venice, 34285, 502 PINEBROOK CRES Unit#2 - Lakás rövid távra a Pinebrook Lake Club lakóparkban
116 m2-es Lakás
162 900 $
Florida, Venice, 34292, 13076 TIGERS EYE DR - Venice történelmi belvárosában csodaszép kétszintes lakás
153 m2-es Lakás
169 900 $
Florida, Bradenton, 34211, 17006 VARDON TER Unit#304 - Lakás a Lakewood National Golf Club-ban
121 m2-es Lakás
200 000 $
Florida, Bradenton, 34211, 13731 MESSINA LOOP - Új építésű lakás a golfpályán
161 m2-es Lakás
232 400 $