A vasárnapi választási eredmény minden idők legjobb eredménye, a rendszerváltás óta soha egyetlen párt sem kapott ennyi szavazatot – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten.
A kormányfő nemzetközi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ez a leadott szavazatok 54 százaléka volt, és mandátumban kifejezve pedig a parlamenti helyek több mint kétharmadát szerezte meg a Fidesz-KDNP.
Úgy értékelt, ez az eredmény három ténynek köszönhető:
az első, hogy a magyarok békét akartak, és miután a szomszédban háború zajlik, arra szavaztak, aki nagyobb garanciát jelent a békére. A második körülmény, amely a sikerhez hozzájárulhatott, az, hogy Magyarország sikeres ország, a harmadik pedig, hogy az ellenfél egy “hatalomért koalíció” volt, ami alapvetően tiszteletlenség a választókkal szemben
– mondta Orbán Viktor, megjegyezve: ezzel szemben ők a szív és a szenvedély programját képviselték a kampányban.
Ha az ember leveszi szemellenzőjét, akkor azt látja, hogy Európa két legsikeresebb országa Lengyelország és Magyarország
– jelentette ki a miniszterelnök. Ezt számos statisztika alátámasztja szerinte.
Orbán szerint a legsúlyosabb lenézése és megsértése a választóknak az volt, amikor “azt is bejelentették, hogy a hatalomért még az is megengedhető, hogy ebben a csak a hatalomért koalícióban még a fasiszták is, meg a kommunisták is megtalálják a helyüket, sőt, meg is őrizhetik a saját szellemi alkatukat”.
“Magyarország jövőjét az EU-ban és NATO-ban képzeljük el”
A választásokon győztes pártoknak és a kormánynak a víziója Európáról és a jövőről változatlan: hisz a nemzetállamban, és Magyarország jövőjét az Európai Unión és a NATO-n belül képzeli el – jelentette ki Orbán Viktor.
A mi világértelmezésünk kicsit leegyszerűsítve úgy hangzik, hogy a sorscsapások globális természetűek, ilyen a népvándorlás, ilyen a járvány és ilyenek a háborúk. A hatékony, gyors válaszok pedig mindig nemzetiek és lokálisak, ezért továbbra is hiszünk a nemzetállamokban – fogalmazott.
A vízió másik pillérének azt nevezte, hogy Magyarország megerősíti a szövetségeit. Továbbra is az Európai Unión belül képzeljük el Magyarország jövőjét és aktívan részt akarunk venni a jövő Európai Uniójának kialakításában – jelezte. Hozzátette:
NATO tagállam vagyunk, azok is maradunk, és egy jóval erősebb hadsereget akarunk építeni, ezzel a NATO-t is erősítjük.
A miniszterelnök a sürgős teendők között első helyen a béke elérését nevezte meg. Hozzátette: a béke felé vezető út első lépése a tűzszünet, és utána pedig következnie kell egy európai békekonferenciának. Szerinte ennek minél hamarabb meg kell történnie, mert a háború “egyre brutálisabb”, és attól tart, hogy ha sürgősen nem sikerül elérni egy tűzszünetet, akkor még sok szenvedés lesz a világnak azon a részén, és szenvedések és bajok egyre inkább közelebb kerülnek majd Európa belsejéhez.
A magas energiaárak miatt azonnali brüsszeli intézkedésekre van szükség
Azonnali brüsszeli intézkedésekre van szükség a magas energiaárak miatt – mondta Orbán Viktor .
A kormányfő beszámolt arról, hogy erre vonatkozóan már tett javaslatot a magyar fél. Azt javasolta, hogy amíg a háború tart, és amiatt magasabbak az energiaárak,
az árak emelkedését eredményező adminisztratív előírást fel kell függeszteni, “mindegy, hogy milyen okból vezettük be azokat”.
Ide sorolta a fosszilis energiahordozók adóztatásának bonyolult szabályai mellett azt az előírást, ami a villamos energia árát összekapcsolja a gáz árával. Ugyancsak fel kell függeszteni a bioüzemanyag-adalék üzemanyagokba keverésére vonatkozó előírást. Orbán Viktor úgy értékelt:
súlyos gazdasági válság van kibontakozóban, aminek számos oka van, de a legfontosabb ezek közül az Oroszországra kivetett szankciórendszer. “Ennek meg fogjuk fizetni az árát”
– fogalmazott.
“Azonnali tűzszünetet javasoltam Putyin elnöknek”
Telefonon beszélt szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Orbán Viktor újraválasztott miniszterelnök, aki azonnali tűzszünetet javasolt az orosz-ukrán háborúban.
Orbán Viktor hozzátette, azt is javasolta az orosz elnöknek, hogy ő, az ukrán és a francia elnök, valamint a német kancellár jöjjön el Budapestre, minél hamarabb annál jobb, és tartsanak egy megbeszélést. Ennek a találkozónak az egyetlen célja az azonnali tűzszünetről szóló megállapodás lenne – mondta.
Hozzátette: a válasz pozitív volt, de az orosz elnök azt mondta, ennek feltételei vannak, amelyről az ukrán elnökkel kell megállapodnia.
A kormányfő közölte, Magyarország azért ilyen “hajlíthatatlan” a békével kapcsolatban, mivel több mint 200 ezer magyar él Kárpátalján, és Magyarországnak az ő életükért van elsősorban felelőssége.
(MTI)