A megyei önkormányzat által készíttetett Bocskai-szablyát is átadta Pajna Zoltán a Hajdúszováti Óvoda és Mini Bölcsőde avatóján csütörtökön. A fejlesztés során egy két csoportszobás, 16 férőhelyes, akadálymentesített, napelemes rendszerrel felszerelt, parkolókkal és kerékpártámasszal ellátott intézményt építettek – tette közzé a megyei önkormányzat.
A beruházás az előző időszak TOP programjában valósult meg 93 millió forint támogatással, melyhez a település 50 millió forint saját forrást is hozzátett.
A fejlesztés során egy két csoportszobás, 16 férőhelyes, akadálymentesített, napelemes rendszerrel felszerelt, parkolókkal és kerékpártámasszal ellátott intézményt építettek.
Hajdúszováton eddig nem volt bölcsőde, így a beruházás hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, lehetővé teszi a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra történő visszatérését.
A március 24-i átadó ünnepségen Váradi Jenő polgármester ismertette a beruházást, majd Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke pedig úgy fogalmazott, a ma embere a bölcsődét, az óvodát, az iskolát a következő generációknak építi.
Ez a folyamatosan fejlődő vidéken is fontos, mert ezáltal itt is lehet dolgozni, képzettséget szerezni és családot alapítani.
Beszéde végén Hajdúszovátnak is átnyújtotta a megyei önkormányzat által készíttetett Bocskai-szablyát. Az ereklye a hajdú-bihariak összetartozásának szimbóluma, a közös örökségünk, múltunk és hagyományaink jelképe. A szervezet az emléktárgyat a megyei településeknek, valamint együttműködő partnereinek adományozza.
Bodó Sándor államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szerint erősödött és szépült Hajdúszovát az utóbbi években. Több intézmény is megújult, volt sok útépítés, korszerűbb lett az iskola, a bölcsőde megépítése pedig régi tartozás volt és tervben van az óvoda felújítása is.
Április 15-én veszik birtokba a gyerekek a mini bölcsit, mely 4 új munkahelyet teremt. Az új épületet Ferenczi Pál református lelkész szentelte meg.